díszbe öltöztetett szív
2005. március 15.
Igazi csodálatos tavaszi idő, igen itt a tavasz. Az emberek kivonulnak az utcára és mosolyognak. Mit is ünneplünk tulajdonképpen? Néha felmerül bennem ez a kérdés. Hihetetlen embertömegeket mozgat meg március idusa és félelmetes arcok is ki mernek jönni a langyos utcákra. Ezen a napon még a bénákat is kitolják, vak kisgyerekek láncra felfűzve botladoznak a Kossuth szobornál, jöttek ’megnézni’. Mi is ott vagyunk és meresztjük a szemünket, mert drága szüleimnek sose sikerült lenevelniük a bámulásról. Jönnek a lovasok is és hibátlan rendben, dobogó patákkal teleszarják a Néprajzi Múzeum előtti utcaszakaszt, de már nagyon felkészültek vagyunk (mi magyarok) és amint elhaladnak odaugrik 4-5 utcaseprő és maszatol. Igen, a klasszikus sárga seprűkkel a szart csak elkenni lehet. Hatalmas kokárda éktelenkedik a téren, lehet rátűzni nemzetiszín művirágokat. Jár már a kettes villamos? Na, jól van akkor menjünk és nézzük meg a Művészetek Palotáját is, amit tegnap nyitottak meg hivatalosan. Hatalmas! Veszünk vattacukrot és a villamoson utazók felháborodására, minden kabáthoz hozzádörzsöljük és a ragacsos mancsunkkal tapogatjuk az ablakot. Ma mindent szabad, ugye? – kérdi naivan unokahúgom és vattával teli szájjal vigyorog. Igen – felelem. Ma mindent lehet! A mocskos embermassza még a nemzeti ünnepet is elbassza a fütyülésével. Hol tartunk? Milyen hely ez a Magyarország?! Fütyülnek, de nem szájjal, hanem síppal. A kurva anyjukat! Nem értem, sajnálom. Nem elég, hogy ma kitűzni egy kokárdát már negatív felhangot is kiválthat, mert már a nemzetiszín is jelent valami mást. Mi ez? Micsoda dolog egy nemzeti ünnepi beszédet végigsípolni! A tévében néztük csak és nem hittük el, hogy ez megy. Sutyadék parasztok! Menjetek haza és egyetek pacalt vagy zsírszalonnát!
Igazi csodálatos tavaszi idő, igen itt a tavasz. Az emberek kivonulnak az utcára és mosolyognak. Mit is ünneplünk tulajdonképpen? Néha felmerül bennem ez a kérdés. Hihetetlen embertömegeket mozgat meg március idusa és félelmetes arcok is ki mernek jönni a langyos utcákra. Ezen a napon még a bénákat is kitolják, vak kisgyerekek láncra felfűzve botladoznak a Kossuth szobornál, jöttek ’megnézni’. Mi is ott vagyunk és meresztjük a szemünket, mert drága szüleimnek sose sikerült lenevelniük a bámulásról. Jönnek a lovasok is és hibátlan rendben, dobogó patákkal teleszarják a Néprajzi Múzeum előtti utcaszakaszt, de már nagyon felkészültek vagyunk (mi magyarok) és amint elhaladnak odaugrik 4-5 utcaseprő és maszatol. Igen, a klasszikus sárga seprűkkel a szart csak elkenni lehet. Hatalmas kokárda éktelenkedik a téren, lehet rátűzni nemzetiszín művirágokat. Jár már a kettes villamos? Na, jól van akkor menjünk és nézzük meg a Művészetek Palotáját is, amit tegnap nyitottak meg hivatalosan. Hatalmas! Veszünk vattacukrot és a villamoson utazók felháborodására, minden kabáthoz hozzádörzsöljük és a ragacsos mancsunkkal tapogatjuk az ablakot. Ma mindent szabad, ugye? – kérdi naivan unokahúgom és vattával teli szájjal vigyorog. Igen – felelem. Ma mindent lehet! A mocskos embermassza még a nemzeti ünnepet is elbassza a fütyülésével. Hol tartunk? Milyen hely ez a Magyarország?! Fütyülnek, de nem szájjal, hanem síppal. A kurva anyjukat! Nem értem, sajnálom. Nem elég, hogy ma kitűzni egy kokárdát már negatív felhangot is kiválthat, mert már a nemzetiszín is jelent valami mást. Mi ez? Micsoda dolog egy nemzeti ünnepi beszédet végigsípolni! A tévében néztük csak és nem hittük el, hogy ez megy. Sutyadék parasztok! Menjetek haza és egyetek pacalt vagy zsírszalonnát!
Posted by in 23:30:22
Futunk, futunk, futunk…
Futunk, hogy meglegyen minden, ami jó.
Futunk, futunk, futunk…
Futunk, mert célba érni oly jó.
Nem értem, miért végzem,
miért állok sorba mint a népem.
Én érzem, vagyok résen,.
Az utamat majd egyedül lépem.
Kell egy cél most, amiért úgy küzdj!
kell egy szó hát, amiért úgy vívj!
kell egy társ is, akiért itt állj!
kell egy barát ,akivel gyújtsál.
Szállj, szállj, szállj az égbe,
szállj magasra és ezzel ne érd be!
Nem vagy más, mint a többi,
nem kell magad félrelökni!
Nagy harc ez, de nem a végső.
Amíg lesz gond, jövünk felkelők.
Figyeld a fáklyát! Őrízd a lángját!
Vívd ki magadnak a becsületet! Harc hát!