a lány, aki minenhol van
Zeneakadémián indult a nap Schumann IV. szimfóniájával, a szokatlannal… Sokan elaludtak, pedig ha más nem az épület belseje leköthette volna őket. Nappal annyira más, betűz a nap az ablakokon, erős fény van, minimális ünnepélyesség. Egy esti zongorakoncert viszont, istenem… mikor legutóbb ott jártam lázam volt, minden vibrált az arany levéldíszítés a mennyezeten, mint a bécsi Szecesszión. Aranyhalak voltak, cikáztak a sötét, rosszul megvilágított magasztos plafonon, hátukon meg-megcsillant egy-egy eltévedt verejtékcsepp mi lázas homlokomról csepegett felfelé és táplálta a fekete hangtengert. Lüktetett a halántékom, a szemem, fulladtam, 38,6 legalább, felkúszik szép lassan a láz…a zongora csak szól, zsibbad a lában, izzad a tenyerem, jéghideg minden…mindjárt vége, a halak is elúsztak, kisimult a mennyezet, az arcom
de ma nem, délelőtt volt , mindeki szavazni volt vagy ment ezután, sok volt a duma, a piszmogás, dobtam volna előre a táskám a két sorral előrébb ülő micsoda??! bogárkörmű emberhez, aki végig a kezéből kinőtt fényes kis bogárlábakkal vakarta az arcát…mi van? mi az ott? ki kell mennem… hányok különben. megyek eszem egy kis puncstortát, mert az passzol a rózsaszín kord zakómhoz… hazafelé massive attack, nárciszok
