ájulás
Azt hittem szívós vagyok és nem engedem el magam és tartom magam a végsőkig és nem csinálok jelenetet, nem hozom magam kellemetlen helyzetbe, nem leszek teljesen kiszolgáltatott másoknak nem és nem. De mégis megtörtént. Elgyengültem, elsötétült minden, nem hallottam semmit, csak láttam, hogy sokan vannak körülöttem, nincs levegő, nincs vér. Leszedtek a villamosról, mert azt tudtam mondani, itt leszállok. Leszedtek és lefektettek. Magamnál voltam, mert kértem, hogy ha emelik a lábam, fogja valaki a szoknyám. A piros térd alá érőt. Rögtön két orvos is volt, kérdezték mi bajom, mondtam nem tudom, mindjárt jobban leszek, közel lakom, összeszedem magam. De nem tudtam felkelni, már nem is hallottam mit beszélnek. Vízzel kínáltak. Magamnál voltam, mert azt mondtam, nem kérek – mégsem iszom egy idegen után. Ne tudom mennyi idő telt el, csak feküdtem a vacak 3 fehér, rácsos széken a villamosmegállóban és éreztem ahogy folyik a víz a halántékomon. Felültem, azt mondták zöld vagyok. Azt gondoltam persze, hiszem kiment a vér a fejemből és csak az erek maradtak. Az aluljáróban félig a sírás határán vettem egy vizet, rettegtem, hogy megint megtörténik. Siettem és remegtem, mert azt hittem szívós vagyok és nem engedem el magam…
