L es MMIX

3-4 emelet, amit naponta legalább ötször vagy hatszor megteszek gyalog…közben lépcsőről lépcsőre ugrándoznak a gondolataim és félig le-lecsúszik a ’házi’ papucsom és tudom, ilyenkor bizony a koponyaalapi töréssel játszom, fittyet hányva a házirendre, bár nem lennék biztos, hogy szerepel benne a “lépcsőn ne ugrándozzunk!” passzus. Szó mi szó szökkenek és csusszanok, dúdolok és nyikkanok egy-egy majdnem bokaficamító lépésnél. Közben több érdekes állomás is van: például van egy műhely, ahonnan óriási asztallapok és polcok kerülnek elő, állványok és konzolok, pedig a hely maga alig lehet nagyobb 6 négyzetméternél, de nem is ez az érdekes, hanem az műhelyajtóval szemközti ablak. Az az ablak, ami vállmagasságban van, még pont ki tudok könyökölni. Szemben pedig szinte karnyújtásnyira egy tűzfal, talán ha másfél méterre lehet. Álltam, kinyújtottam a kezem, de nem értem el, de hirtelen arcon csapott a friss nyárvégi szél. Frissebb volt a levegő mint a tetőn, semmi fal- vagy téglaszag, se doh. Semmi, csak a friss szél. Felért egy arcmosással, talán egy agymosással is, átjárt, megnyugtatott, mosolyogtam is talán a falra, aminek se vége, se hossza…

milyen lehajtott fejjel felszállni a mozgólépcsőre, a metróra, majd leszállni, feljönni a föld alól és még utcán is sétálni

…ja, most, hogy így mondod…tényleg csúnya, jaj szegénykém…de mitől?…

ha tudnám mitől van valószínűleg nem lenne!!

ha fognám magam és bukosisakban, vagy elkendőzve járnék, hát kérem befülledne, elterjedne az egész arcomon és maga lennék a megtestesült lázhólyag

a legkisebb betegség-foszlány is mélységesen megvisel.rettegek…