L es MMIX

néha a földön, egy kuka mellé ejtve vagy esetleg a széllel játszva a metró lépcsőjén vagy egy csendes utcában félig egy autó alatt találunk egy jónak tűnő megoldást. megoldást, amit mi annak hiszünk, valójában csak egy megfutamodás egy rosszabbnak hitt helyzetből. de az is lehet, hogy nem tartjuk jó, sőt semmilyen megoldásnak, pedig az lenne és átlépve továbbmegyünk a jobbnak hitt úton. napról napra verjük át magunkat. mondják azt, hogy ‘nem bántam meg semmit’, ‘ha nem így történt volna, kevesebb lennék’, ‘biztosat a bizonytalanért soha…’, ‘érezni fogod mit kell tenned’, ‘vágj bele, próbáld ki, nem veszthetsz semmit’. ez mind szép, de nem így van (szerintem szinte soha nem igaz egyik sem, csak egy idő után, bizonyos rálátással kezelve adott szituációt, állíthatunk ezekhez hasonlókat, amúgy pedig egyáltalán nem működik és saját magunknak hazudunk. a legszebb, hogy el is hisszük) a lényeg a lényeg, hogy telnek a napok és teszünk mindig valamit, néha nagyobbat, néha kisebbet. Bízom benne, hogy a 2007es tettek, döntések (kisebbek, nagyobbak) így 24 nap elteltével és majd pár év múlva sem késztetnek arra, hogy utólag belemagyarázzak bármit és magamat nyugtatandó egy hasonló elcsépelt közhelyes frázissal éljek, mint a fent említettek bármelyike…

várom az év folytatását, a sorokat magamtól, másoktól, a cetliket és az elémkerülő megoldásokat és jelentem kultúra napja nem egyszer van egy évben, hanem ahányszor csinálunk magunknak, mert nehogy már a himnusz mondja meg mikor ünnepeljem egy múzeumban, színházban, utcán, fán a kultúra napját!

délután 3 kor a 49-es villamoson zötyögve, kicsit szomorkásan bámultam ki a szép őszi-téli-tavaszi semmilyen, mégis kellemes időbe. könyököltem a párkányom és az elrontott plakátra gondoltam. A reggeli 7:20-as győri buszról kitekintve lettem figyelmes egy elrontott - először azt hittem csak rosszul olvastam - plakátra. Hogy mit reklámoz? Görögországot. talán 3 szó összesen, az utolsó pedig az érzelmeidet helyett: ÉRZELMEIDED. Hát hihető ez kérem, hogy pont tegnap…és pont ez a szó és egyáltalán..a kurva világ!

Felállt a lány szemből és helyére, a csarnoknál felszállt, ‘hangosan beszélek, egyszerre mindenkihez’ néni ült le. Rámosolyogtam, szeretem azokat, akikből kiszöknek a szavak. Beszélt hozzám, mondta, hogy ez a csarnok mit sem változik, aztán előhúzott az egyik szatyrából egy félliteres műanyag flakont és meghúzta a zöldes limonádénak látszó löttyöt. Majd huncutul rámmosolygott és odasúgta: “uborkalé”. Meglepetten kérdeztem vissza: ” a kovászosé?” “igen” - felelte és előhúzott egy kis befőttes üveget a másik szatyorból, tartalmát azonnal felismertem: cékla volt. Majd elmesélte, hogy egy héten egy napon csak ilyeneket eszik és iszik. Majd közelebb hajolt és azt suttogta: ” tisztítja a beleket”, jelentőségteljes mosoly, ” telis tele van C vitaminnal” - “nem mondom ám el senkinek, ez az én diétás tippem”. Az Astoriánál felpattant, csak nekem megigazítva kendőjét, egy titkosan rejtett kézmozdulattal utalt fess alkatára… “na puszi drága” - mondta és leugrott a villamosról.

az egész világ egy nagy óriásplakát. Mindenhol ott vannak és a legegyszerűbb közlésektől, az érthetetlen, elvont absztrakcióig a teljes skálán mozognak. színesek, fekete-fehérek, kicsik, nagyok, figyelemfelkeltől, érdektelenek, kivilágítottak, mozgók. Mi lenne, ha mindenkinek saját felülete lehetne…hogy mindenkinek jusson egy. Oda ki lehetne írni az éppen aktuális ‘reklámunkat’, gondolatunkat, vágyunkat, kifejezhetnénk rajta utálatukat. Lenne is nagy kavarodás…

viszont nem lenne több “Gábor nem szeret óriáslakátokon szerepelni…”, “tükörfénykasmírtapintás”, “pico bello”

az enyémen ez lenne:

‘Gyere csak egy kicsit közelebb..még egy kicsit’

tegnap megjártam a rég nem látott győrt, ebben a januárt meghazudtoló napos időben. Busszal utaztam és olyan korán sikerült elindulnom otthonról, hogy kerek fél órám volt a buszmegállóban. Bár lenne ilyen minden reggelem, hogy nyugodtan (vizsgára egyáltalán nem hangolva) ültem és lógattam a lában, csukott szemmel, arccal a napnak. szendvicset ettem és teát ittam és vártam a szeplőket, hogy előbújjanak a ‘tavaszi’ időtől. Majd megérkezett a busz, menetredeket meghazudtoló pontossággal. helyet kerestem és találtam magamnak egy irtóztatóan hosszú lábú lány mellett, aki feltekeredve az előtte lévő ülésre boldogan nyomogatta magenta motoroláját. elővettem a tankönyvet, mert éreztem nem tudom levenni a szemem róla és 3 arany szatyráról. Könyv a kézbe szem becsuk, telefonbeszélgetés - akaratlanul - kihallgat.

“aha, jaj olyan rendi vagy. tényleg megvetted az előző számot? láttad a képet? jaj, köszi. figyi, ne mondd el a balázsnak -nyafogó kétségbeesettséggel -, hogy tegnap fotózáson voltam, légyszi ne mondd el neki…nem nem, el szoktam neki mondani, de azt hiszi minden fotós meg akar dugni, ezért jobb ha nem csináljuk a feszkót. jó, légyszi ne mondd el neki, köszi, jaj olyan rendi vagy…ja jó, megyek vásárolni, kinéztem egy fülbevalót…holnap délelőtt jó neked?…délután is jó, elmegyek akkor is persze, meg vettem felsőket a pénzből.na jó ok akkor puszi és akkor hívlak holnap, puszi szia..és ne felejtsd el a mi kis titkunkat..sziaszia”

végig nem láttam az arcát…leszálltunk és hosszan az arcába bámultam. én tudom a titkát. csúnya volt és suta. Hosszan néztem utána, enyhén lecsúszott feszes csípőfarmerben kacsázott a betonon és összevissza limbálóztak a szatyrok a kezében…

a fényképet fel kell kasírozni

nálunk a sarkon egy táskabolt van. nagyon sokféle színben és formában árul műbőr táskákat. a táskás mellett virágüzlet, mellete fodrászat-kozmetika, amellett pedig a törzshely kávézó (ld.:2006. Május 02.Hegedűs Gyula utca 18:04 ) a klaszikus négyes - mi kellhet még?

megmondjam mi kellhet még? hogy ne hazudjon a saki árus a szemembe! az kell! Ha azt mondja “ez az egy darab van ebből a színből”, akkor az úgy is legyen, elhihessem. Hazudott a nyájas szemétláda, nem egy, hanem számtalan újabb darab érkezett ugyanabból a színből és formából.

A dolog elfajult. nem viccelek, 4 db ugyanolyan táska volt ma, 4 különböző nőnél egyazon törzshelyen 3 üzletnyire a sarki táskástól. Az egyik az enyém, a másik a pultosé, kettő pedig két ismeretlen vendégé, akik máris felbátorodva a tényen, hogy ha valami, hát az izlésünk biztos közös, leszólítanak, gunyoros mosollyal megkérdezik, hogy én is a sarkon vettem-e. A rohadt életbe! Ez nem járja. dícsérték a táskám, sokaknak tetszett, de ez már-már kínai piacos hangulat.

Lassan beköszönt az egyenruhák, egyentáskák ideje…talán nem is olyan lassan, alig várom, és onnantól majd senki nem csinál ügyet abból ha szembejön a fürdőruhája a strandon, csak abból, ha nem az jön szembe.

a reggeli puffadtarcú rideg valóságban, mészfehér arccal, sapka nélkül haladtam a villamosmegálló felé…valaki követ, biztos követ, nem nézhetek hátra, egy nő, kopog a cípője - persze férfi is lehet - mondjuk egy táncos vagy egy selyemfiú vagy egy bundás kopasz, csiptetős szemüvegben vagy valami súlyemelő, aki izléstelenül ötvözi a makkos cípőt, a trénignadrággal, hóna alatt kis táska, sok pénzzel. maradjunk a nőnél…egyenletesen halad, ugyanolyan gyorsan mint én, viszonylag kicsiket lép, elég gyorsan

utolért az utolsó háznál az üvegajtóban láttam, amint beér; hirtelen balra nézett és meglátta sápadtfehér arcát, szélfútta haját, barna kabátját és barna csizmáját, amit ritkán hord, szinte sohasem - még nem szokott hozzá a hangjához

nem az a lényeg nálam, hogy milyen lábbal kelek fel, hanem, hogy melyikkel lépek a pisába. Sőt ha mezítláb vagyok az talán jobb mintha zoknisan trappolnék a kicsi sárga foltba, ami alig látszik a reggeli szemrésen át, meg amúgy se nagyon, mert nincs fény azon az előszobaszakaszon, ahova az állat odaszokott. Ez a bosszú, amiért kizárom éjszakára a szobámból. Milyen egyszerű egy dolog ez, odapisálni az ajtóm elé, mert nem úgy történik valami, ahogy szeretné. Lehet, hogy mindenkit erre fogok buzdítani, ha bosszúra szomjazik, egyszerűen csak pisáljon oda…

Ibsen Nórája makacskodott a metrón, négyszer ejtettem le, még a 70 év körüli néninek is mosoly kúszott a ráncai közé - tetszett nagyon az a fogtalan fintor - de a sapkámat is elhagytam, meg a 4 hónapos zsebkendőcafat is kiugrott a zsebemből és kérem ilyenkor nem kell kellemetlenül érezni magunkat, lehajolunk és visszagyűrjük a zsebünkbe, majd könnyedén előveszünk a táskánkból egy újat, jelezvén, annyira azért nem vagyunk szakadt undorítóak

nincs dráma, legalábbis itt és most nincs dráma. dialógus sincs, se semmilyen társadalmi igény. persze teremthet magának a boldogtalan… Nyugodt ebéd után nyugodtan látom magam előtt a spenót zöldjén hasaló tükörtojás sajnos már sütéskor szétfolyt sárgáját. pedig micsoda harmónia lehetett volna egy kicsit máshogy simogatva..(…) Vajon tényleg az a cigaretta volt az eddig valaha látott cigaretták legfüstösebbje vagy csak a sötét tér mérhetetlenségében tűnt olyan soknak? Egy egyszerű megválaszolható kérdésre egy cigarettányi idő jut, levezetésként két korty víz (7 szem borsó). - de az a kétkortynyi idő maga az örökkévalóság - menj már, tágulj innét, miről beszélsz? azt hiszed figyelek? csak a füst köt le, az a mérhetetlenül sok füst, abból az egyetlen cigarettából. ne rontsd el, lépj tovább…nem érdekelnek az erősítők. 

dráma van, dialógus van, társadalmi igény van…