L es MMIX

ma győrben jártunk és a rég nem látott matróz halászcsárda behívott magába, na persze mint utóbb rájöttünk az olajszag, ami becsalogatott nem onnan jött, hanem az elötte levő kis téren felállított piaci forgatag egyik kolbászsütő standjától. miért írok állandóan feljegyzést a napi étkekről? mi a fenének? hát azért mert meghatározzák a napomat, jellegzetessé teszik, ahhoz tudom kötni a többi történést. ha étteremben eszem a szag/illat beleivódik a ruhámba, hajamba, viszem magammal a nap hátralevő részében. ha otthon főzök, a bőröm, a kezem veszi át a nyers, félkész, majd kész ételek illatát, ilyenkor a szaggal alszom. hát ezért írok erről ennyit. ha megszagolom a kezem most is érzem a tegnapi fokhagymát, ha megszagolom a kabátom, ott lesz rajta a jó kis túróscsúsza emléke.

tegnapelőtt vettem 2 db cukkinit, 426 forintért,

tegnap pedig egy csomag sárgarépát, 228 forintért.

mint ki már régóta készül rá, komplett négyrészes vacsorát főztem-sütöttem tegnap este 17:00-tól 18:12-ig. Az elektromos tűzhely négy különböző karikája egyszerre izott pirosan. Az egyiken cukkinit és padlizsánt rántottam, a másikon sárgarépa készült vajjal, tejszínnel, fokhagymával és friss petrezselyemmel, a harmadikban zöldség alaplevet készítettem a rizottóhoz, ami a negyedik karikán kapott helyet, fehér lábosban, a vajon párolt hagymán kívül került bele szárított paradicsom, házi pesto 2 nagy kanállal és egy kis vaj. A másik pulton pedig friss saláta készült paradicsommal és tonhallal, megöntözve citromlével és kevés olivaolajjal.

4 helyen égettem meg a kezem.

szobabicikli, izomláz, izzadtság, szauna, otthon feljetett papucs, 3/4 üveg mentes ásványvíz, mély lélegzet, szapora pulzus

a hely, ahol még a saját hangodat sem hallod, miközben káposztasalátát, főtt kukoricát és ropogós (5db) csirkeszárnyat rendelsz a kicsit sem mosolygó, enyhén depressziós lánytól, akire szűk az egyen-ing, akinek nincs kedve rádnézni, csak veri bele a gépbe a kívánságaid és közben egészen máshol jár. de te sem vagy már ott, mert a dübörgő zene visszatuszkolja a szavakat a szádba és némán, bambán leülsz egy üres asztalhoz, társasággal vagy anélkül és elkezded tömni a pofádba a gyors csirkeszárnyakat. csípős, marja szét a szádat, elkezdesz kicsit izzadni, mert rettegsz a herpesztől, koszos villamosos a kezed, de már olajosan is, csak úgy csillog a neon fényében. közben dübörög a juventus kívánságműsor és sírni tudnál, mert ilyen szar helyen már rég voltál. de a kukorica, amit nem csak nyáron ehetsz a strandon, hanem márciusban is a király utca sarkán, egy pillanatra süketté tesz és vakká, elfelejted a gondjaid és élvezed ahogy az olvasztott vaj csorog le az álladon. nem gondolkozol csak zabálsz. köszönöm, hogy elvittél oda, évek óta nem voltam…

Minden reggel 3 perc míg várom a metrót (nem számítva azokat az eseteket, amikor éppen elcsípem, vagy csak 2:30, esetleg 1:00 perc van hátra) és mindig ugyanazt látom. Hátrasétálok az utolsó kocsihoz és közben elhaladok az Elle Dekor (üvegfúróval, ventillátorral szemben, bélmeleg háttérszínnel) plakátja, a Nivea (a legmegbízhatóbb márka) és a József Attila Színház (ingerszegény, ám sokatmondó) ‘Járom az utam’ plakátjai mellett. Hátam mögött a megszokott kitépett és ügyesen keretbe helyezett oldalak a Blikkből, a Storyból, a Magyar Nemzetből és még. Álmatag (bár megjegyzem délelőtt 10 óra magasságában már egészen más emberek csoszognak a makulátlan peronon) öregek és fiatalok mindenütt. néha meglepően nagy tömeg van. Egyre többünknek zene a fülében, könyv a kezében, táska, bőrönd, zacskó a lábánál. Melegem van, izzadok, fullaszt a sál, de már nem kell sokat várni. hátulról a harmadik oszlop, közelebb lépek a biztonsági sávhoz, de a hangos (imádott rekedt, közben mást csinálok, elfoglalt vagyok és nekem egyébként nem ez a dolgom hang) ‘kérem hagyják el a …!’ illúzióromboló recsegésének elkerülése végett, nem lépek a sárga vonalra, csak áthajolok rajta és várok…de nem kell sokat, mert ez az egész história nem több 2 és fél percnél, sőt nem több egyetlen pillanatnál. amikor 1:00-t mutat az óra, behajolok és mélyen az alagút mélyére nézek és akkor ott jön az, amit minden reggel szeretek látni: a csík, a fénycsík, ami hirtelen befut a sineken, a nyugatinál fentről lefelé, hosszan benyúlik, majdnem a lábamig…ennyi, aztán felszállok és indulunk.