L es MMIX

 

nem tudom miért pont egy szombati munkanapon tör rám a tavaszi, mit tavaszi nyáreleji jókedv. irodában ülök, kint nap süt, kék az ég, a biciklim életveszélyes állapotban lent csak arra vár, hogy nyergébe pattanjak és valamelyik erős kanyarban elveszítsem a hátsó kerekét. sehol egy felhő, még egy repzaj sem maszatolja össze a világoskék vásznat, nagyszerű idő, pöttyös póló és enyhe szívdobogás és szédülés a imént elfogyasztott tejeskávétól. az OBIban ezer ember cserepet, virágföldet vásárol, mi meg polisztirol lapokat és padlóragasztót vettünk a következő kiállításra, Misi az OBI egyik kedves idősödő munkatársa segít, hogy az általunk kiválasztott 70 mm-es lapokhoz megfelelő vonalkódot találjunk. a pénztárnál a csalógató csoki és nyalóka helyett, leárazott sniccer és mérőszalag. miért is ne vehetnénk belőle egy tucattal? olyan szépen mutatna az ablakban…

annyi sok dolgot csinálhatunk ezen a hétvégén mi pestiek: francia filmnapok, titanic filmfesztivál, szimpla kerti biciklivásár, kiállítások ezer helyen. ehhez képest szakdolgozat, interjúk, szürke posványosodás. de ha mégis ellátogatnék bármelyik említett programra, hát csakis köztes, pihentető óraként tenném, nem a szórakozás utáni vágy által vezérelve. a biciklik pedig? lesz egy új, most kapom mindjárt, pár nap mulva, pont olyan lesz mint zp (2006 októberi bejegyzés) bicije, csak egy vagy két mérettel kisebb. elfekvőben egy óriási garázsban hevertek több tíz éve egymásnak döntve, használaton kívül, meg lettek mentve…mindjárt felvonulás.

 

itt az ideje, hogy ugorjak egyet a térben és időben. egy nagyobbat. a hosszú éves rákészülés és petting végre aktussá, tetté, akcióvá váljon. most mikor már sokszor megengedem magamnak, hogy belejavítsak, átírjam a szavakat, megfelelőbbet keresve, átszerkesztem a mondatokat, helyesbítek (sose lelve a végső legjobb verziót). ha már ehhez van bátorságom, miért ne lehetne egy nagyobb dobbantáshoz is akár. elgondolkozhatok azon, hogy miért a dobbantás szót használtam. naná, ez a dolgom, gondolkoznom kell. de szép. hogy ez miben fog azonban kicsúcsosodni, az mad kiderül, azt még ki kell találnom. nem egy számnyi idő alatt, nem Simon&Garfunkel alatt, nem az ‘I am a rock’ című szám alatt. mert azt ku…ra elcseszném. ezt még kigondolom kérem, időm mint a tenger, rendezem soraim, törlök, javítok, átírok és nem sírok ez a dolgok rendje…

újra 19?

napok óta gondolkozom azon, hogy vajon tényleg megvásárolhatom-e 7-8 hónapnyi egészségemet 20 db ezer forintosért (vizitdíjjal együtt)? mi a garancia arra, hogy a mellékhatások nem lesznek úrrá rajtam és nem hatalmasodnak el, elnyomva a tényleges kór, ezekhez mértem már-már nevetséges tüneteit? legyen szó akár kapszuláról, piruláról, vakcináról, krémről, cseppről a lényeg ugyanaz. ha elhiszed, hogy a kicsi színes - mondjuk türkizkék - kapszula segíteni fog, akkor biztos fog is. meglepő, hogy ennyire érzem és tudom, hogy mikor mi következik és bár még így is váratlanul, mégsem tud meglepni. elfogadom, beletörődöm és figyelem, ahogy a szervezetem megadja magát, a gyógyulás idő kérdése és időleges. 8 hónap hosszú idő, mégis életemnek csupán töredéke, 1/38ad része. az állandóság, a meg nem szüntethető nem kíván magyarázatot, csak elfogadást. ha ez elkeseredettséggel társul, az emberi gyengeség…