10.
az elozo esti koncert elkepeszto helyszinenek befogadasatol annyira elfaradtam, hogy el sem akartam kezdeni a napot. gondoltam ma nem csinalok semmit es ide pedig irok egy kicsit a lakotarsamrol, de ez most megsem igy alakul. bar teny, hogy olyan vasarnaposnak indult a csutortok, egeszen du 6ig. kellemes ebed, konyv, internet, szoba. de hatkor megelegeltem ezt az egeszet es eleg energiat erezve magamban, nekivagtam a varosnak.
elso allomasom rogton a Fundacio Antoni Tapies volt, ahol megneztem Sanja Ivekovic kiallitasat. fotokkal, foto-ujsag montazsokkal, videoinstallaciokkal es gipsz arclenyomatokkal. viszonylag gyorsan vegigmentem rajta, mert 8ra at kellett ernem a Teatre Nacional de Catalunya-ba, ami a mi otthoni nemzetinkhez hasonloan nem nyerte meg a tetszesem. mire odaertem a jegy is elfogyott, de csodaval hataros modon megis kaptam egy ingyenjegyet a penztaros nenitol. kerdezett valamit, en nem ertettem, de valszoltam, erre a kezembe nyomott egy jegyet. mit is lattam? Mies van der Rohe epiteszetenek harmonikus letisztultsagat ontottek kortars tancba. elvezetes, remek eloadas volt, 5 tancossal es sokfele technikaval, na es persze az elmaradhatatlan barcelona szekkel.
nem kellett volna mar tobb a remekul elsult naphoz, de ugy gondoltam kiegeszitem meg egy jo nagy setaval a tengerparti homokban. sotetkek barsony tenger es a mustarsarga homok, feher habos hullamok es sotetlila eg, esoszaggal a levegoben, de csepp nelkul. homokkal a cipomben a belvaros fele vettem az iranyt, ahol a Harlem Jazz Clubban folytatodott es zarult az este. az Anthus Quintet tette fel az ire a pontot. jazz egy kis sziciliai fuszerrel. az enekes, Anthus, alacsony, zomokebb, finom mozgasu, karakteres megis lagy vonasokkal, hatalmas felnoi hanggal.
almomban autot vettunk, kicsi sargat. es leesett a bal felso 1-es fogamrol a teljes zomancreteg, mint egy vastagabb filmreteg, a fogam megmaradt, de a felere vekonyodott es ha csak nyelvemmel is hozzaertem, orult hiszterikus fajdalmat ereztem. egy kiskanallal egyutt a farzsebembe raktam a zomancot es felutltem egy robogora. ezt hajtogattam magamban: “ez nem lehet alom, itt a zsebemben a zomanc es a kanal. megorulok, annyira faj!”
