úgy érzem eltörtem a lábujjam
Budapest meleg és fülledt. nem szándékozom mostantól mindent viszonyítani az ottani léthez, ahhoz a 42 naphoz, de mégis azt kell mondjam ‘amióta hazajöttem…’ gyakran fejfájás gyötör. a lakás szép lassan megtelik különböző méretű dobozokkal, zsákokkal. a dobozokon feliratok: háló felső szekrény, ágynemű, vázák, könyvek, poharak, lábosok, cdk, apu íróasztal, luci tálak, barna polc könyvek és minden felsoroltatik, ami az életünk részét képezi, a tárgyak, amik körölüttünk vannak, amik otthonná tették ezt a 2000ben vásárolt lakást. a dobozok megtelnek, a lakás is dobozokkal, majd irány az új hely, az új helyek. most összegzünk, számba veszünk mindent. gondoltam összegzem én is azt az időszakot, amit Barcelonában töltöttem, de nem fogom. nekem úgy tűnik akkor összegzünk, ha valamit lezárunk, ha valamit változtatni akarunk és előtte tudni akarjuk, hogy mi is van mögöttünk. én nem összegzem az utat, nem zárom le. nincs újévi vagy ‘újéleti’ fogadalom. kirepülök, berepülök, nekirepülök. döglött galambok voltak a virágágyásomban, mi ez, ha nem egy jel?!
