szombati munkanap
a szokottabbnál is fáradtabban keltem, fürödtem, öltöztem, csattot raktam a hajamba - amolyan 5 éves kislányosan -, legyalogoltam az ötödikről és kivágódtam a kurva hidegbe. a megszokott párszáz méter a villamosig a munkanapnak álcázott szombaton, de engem nem vernek át, mert ma tényleg szombat van. a szememre ráhúzódó vizenyős táskák alól, hunyorogva kémleltem a hajláktalan szagú villamos utasait. a tegnap esti japán kortárs táncon gondolkoztam. a professzionalizmus sistergett a puhos fehér végtagú japán hölgyekből. a hajlékony, gumiarcú balett-harcos-táncosok néhol követhetetlenségig felgyorsulva száguldoztak, néhol pedig az arcukra fagyott mosolyhoz teljesen lelassultak. filmeszerű darabjukból hiányoltam a vért, de ez most nem erről szólt. pappa tarahumara.
amikor a BÖF kis mosolygós hostesse megkérdezte, hogy van-e pár percem egy kérdőívre, elmosolyodtam és azt mondtam, na jó.
/ja és a petőfi s utcai olasz ‘gyorsétterem’ kap egy jó pontot, a gerlóczyban meg még mindig isteni a hideg cremas kávé/
amikor a BÖF kis mosolygós hostesse megkérdezte, hogy van-e pár percem egy kérdőívre, elmosolyodtam és azt mondtam, na jó.
/ja és a petőfi s utcai olasz ‘gyorsétterem’ kap egy jó pontot, a gerlóczyban meg még mindig isteni a hideg cremas kávé/
